EFOTT 2018 - újabb nagy bejelentést tettek a szervezők

január 10. | Zene.hu
A 6 napra bővített fesztivált ismét a Velencei-tó partján rendezik meg. [Dátum: 2018.01.10. 14:34] Tovább...


Cate Blanchett lesz a zsűrielnök a Cannes-i fesztiválon Idén májusban is megrendezik a neves filmfesztivált, és a rendezők nemrég bejelentették: igen, nagy név áll majd a díjakat kiosztó zsűri élére. Itt a napszemüveg, ami egyből posztolja a Facebookra, amit látunk Az első vásárlók már a fesztiválszezon kezdete előtt megkapják a saját példányaikat. Beyoncé és Eminem lesznek a legnagyobb amerikai fesztivál sztárjai Kikerült az idei Coachella fellépőinek listája, és mint mindig a kéthetes kaliforniai fesztivál esetében, most is élénk érdeklődés kíséri a programot. A kortárs táncművészeté a főszerep a Budapest Táncfesztiválon Válogatott hazai és külföldi fellépők lesznek láthatóak a fesztiválon február 20. és március 1. között. Forralt bor fesztivál lesz Budán Az idei év első nagyobb budai gasztronómiai összejövetelére, a Forralt Bor Fesztivál és Téli Italmámor nevezetű háromnapos programsorozatra január 19-től kerül sor. Amit lát a szem, ugyanazt hallja a fül? Új módszerekkel bemutatni és a közönséghez közelebb hozni a kortárs komolyzenét: többek között ez a célja a ma kezdődő Átlátszó Hang Újzenei Fesztiválnak. Cate Blanchett lesz Cannes-ban a zsűri elnöke A szervezők bejelentették, hogy az Oscar-díjas színésznő fogja vezetni idén a filmfesztivál zsűrijét. Elindult az Awesome Games Done Quick 2018, egy hétig nézhetünk speedrunokat Január 14-éig tart a jótékonysági speedrun-fesztivál, melynek keretében a világ legjobb speedrunnerei próbálnak majd rekordokat döntögetni. Tüntetések, népszavazás és Putyin az év képein Láttuk Hosszú Katinka érmeit, romantikáztunk a Duna partján, bemutattunk készülő színdarabokat, megörökítettük Vlagyimir Putyin látogatását, a kisebb-nagyobb fesztiválok bejárása mellett pedig ott voltunk a fontosabb közéleti és politikai és sporteseményeken is. Beyonce, Eminem és The Weeknd is fellép az áprilisi Coachella zenei fesztiválon Beyonce, Eminem és The Weeknd is fellép az áprilisi Coachella zenei fesztiválon Kaliforniában - értesült a The Hollywood Reporter.